Bejegyzések

föld címkéjű bejegyzések megjelenítése

Angyal szeretne lenni?

Manapság keveset beszélünk az angyalokról, valahogy kikerült a keresztény közbeszédből. köszönhető ez annak is, hogy a katolikusok az angyal-ábrázolásokat elgiccsesítették. De nem kell félni: angyalok léteznek, sőt, egyes teológusok szerint annyi angyal létezik, ahány ember élt a Földön. Szóval, ha valaki szeretne bekerülni ebbe az elitcsapatba- igazából nem tudom, hogy kezdjen hozzá. A Biblia szerint angyalok már a Teremtés előtt léteztek, ugyanolyan régiek tehát, mint maga az Isten. Nem tudom, hogy érdemes-e azért fohászkodni, hogy földi halála után valaki az angyalok közé emelkedhessen. Ehhez valami nagyon példás életet kell élni itt a földön, ez pedig csak keveseknek adatik meg. Én mindenesetre beérem azzal, hogy a feltámadáskor  Isten " csapatába" kerülök. Ez mindennél jobb.

De a por, az honnan való?

A Biblia kijelentése szerint ( 1 Móz 2,7)Isten porból teremtette az embert, életet ( szellemet) lehelt belé. De honnan való a por? A csillagászok és geográfusok ma érvényes nézetei szerint a Földön található por egy része kozmikus eredetű, más része a földi tevékenység során jön létre, például a sivatagi homok szél általi áramlása, akár kontinensek között is ( a Szahara pora például elhatol az Amazonas vidékére, tudtad?). Ha tehát Isten porból teremtette az embert, akkor az ember egyszerre földi és égi eredetű, mert az alapanyag ( azaz a por) megtalálható a Földön és az égen. Ha ezt a gondolatot túl pihentnek találod, cáfold meg! Írj a csaladokhoz@gmail.com címre! Szerkesztő