Bejegyzések

gazdag címkéjű bejegyzések megjelenítése

Mi is a legnagyobb áldás?

Áldást gyakran kérünk az Úrtól, imáinkban. Úgy vélem azonban, hogy sok keresztény testvér kissé önző módon teszi ezt. Arra kéri az Urat, hogy neki magának biztosítson áldást, hogy az ő cserépedényei teljenek meg. Azt gondlom, ha áldást kérünk, akkor azt elsősorban a keresztény testvérek javára kérjük, vagy éppen a biológiai családunk javára. Nekem az a tapasztalatom, hogy sokkal inkább teljesültek Isten kegyelméből azon kéreseim, melyeket más ember javára kértem, mint amit magamnak. A testvéreidet jobban meggazdagítja az Úr, mint csak magadat. Ma reggel például az imámban kértem bőséget Édesanyám számára, aztán a gyülekezetbeli testvérek számára, és csak legvégül magamnak. Remélem, mindhárom kérést meghallgatja az Úr.

Tényleg most van a Nagy Ébredés?

Keresztény karizmatikusok prédikálják, hogy eljött a Nagy Ébredés időszaka, térjen meg mindenki, mert sosem lehet tudni, lehet, hogy holnap már itt az Isten Országa. És igazuk van! A Biblia többször is említi, hogy az utolsó ítélet előtt az emberiség polarizálódik. Lesz egy pozitív és egy negatív pólus.  Gazdagok és szegények, okosak és buták, egészségesek és betegek, szelídek és erőszakosak- az emberi társadalom kettéoszlik. Ma ilyen időszakot élünk ( migráció, globális felmelegedés, internetfüggés, kábítószer és egyéb függőségek). Az emberiség A 21.század elejére kettéoszlott, támogatottakra és elvetettekre. Ne akarj elvetett lenni, tartozz Istenhez! Szóval, igazuk van ezeknek a prédikátoroknak. Térjetek meg! Még ma!