Bejegyzések

Jézus címkéjű bejegyzések megjelenítése

Mikor született Jézus?

Nem tudjuk. Az evangéliumok nem határozzák meg pontosan. A keresztény világ karácsonykor ünnepli jézus születését, tegyünk így mi is! Áldott Karácsonyt, százszoros áldással bővelkedő boldog Új Esztendőt kívánunk minden Kedves Látogatónknak! Halleluja!

Keresztény ember nézhet krimit?

Én ( mint egyszerű, neoprotestáns, hétköznapi, pünkösdi-karizmatikus keresztény hívő) azt mondom, ne tegye. Természetesen nincs a Bibliában olyan vers, mely formálisan is tiltaná a kriminézést, tekintettel arra, hogy Jézus korában még nem voltak krimik. Sőt: még regények sem voltak. Ugyanakkor Jézus nem támogatott semmiféle öncélú erőszakot, pláne nem azért, hogy követői gyönyörködjenek abban. A krimi- akárhogy is finomítja a rendező- agresszív műfaj: valaki meggyilkol benne valakit. Márpedig mi a szelídség és a szeretet emberei vagyunk, igazán csak a bűnt kell gyűlölnünk. De azt nagyon. Van, aki azzal magyarázza krimik iránti rajongását, hogy abban a végén lelepleződik a gonosz, tehát kiderül az igazság. Ez igaz, de itt az erőszak fogalmilag is végigmegy a filmen. Egy vagy két órán át a történet egy erőszakos cselekmény körül forog. Az erőszakos cselekmény nyomozása alatt is az erőszak a film témája, még akkor is, ha a forgatókönyvíró által kitalált nyomozócsapat poénos, vagy a det

Imádkozzunk a brazíliai szerencsétlenség áldozataiért!

Mennyei Atyám! Hatalmas Ura vagy te a mindenségnek, általad teremtetett minden, minden a Te szereteted túlcsordulásodból alakult ki, és alakul ma is. Hálatelt szívvel járulunk Teeléd, mindazért a sok csodás gyógyulásért, melyet eddig a szenvedők testén és lelkén véghezvittél. Add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy a brazíliai iszapkatasztrófa sérültjei minél hamarabb meggyógyuljanak, minél kevesebb szenvedésen menjenek keresztül, ne érezzenek nagy fájdalmat, és sebesülésüknek ne legyen tartós kihatása. Az elhunytak lelkét pedig vedd Magadhoz, emeld fel a Te csodálatos Országodba, a szeretet, a bőség és az igazság Birodalmába! Názáreti Jézus nevében, Szent Szellem ereje, bősége és kegyelme által, Ámen.

Hogyan gyógyítja Jézus a krónikus betegségeket?

Az Ő Istentől való ereje, kegyelme és szeretete által. Nekünk, Istenben hívőknek, annyi a teendőnk, hogy használjuk Jézus nevét. Jézus nevében gyógyulást kérünk magunk és szeretteink, testvéreink, elhívott vezetőink betegségeire. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten hallja imáinkat. Jómagam több olyan esetről tudok, amikor rákos daganatok tűntek el imák és kézrátét hatására. Mindennek persze elsődleges feltétele a hit. A krónikus betegek gyógyulása a tapasztalatok szerint kétféle időrendben történik: - azonnal - lassú folyamatban. Nem tudjuk, hogy X gyomorrákja miért gyógyul meg azonnal, Y csontrákja pedig miért lassan, folyamatosan. Az a lényeg, hogy gyógyul. A gyógyulás mikéntjére már nincs lényegi befolyásunk.Hit, ima, kézrátét- ennyi a lényeg. 

Védjük meg Jézust az emberektől!

Nemrégiben egy teológus panaszosan sóhajtott fel: De ki védi meg Jézust az utókortól? -kérdezte. Persze, a kérdés költői, de ha belegondolunk, hogyan és hányféleképp gyalázták már meg Jézus nevét, akkor jogosnak kell ítélnünk a teológus aggodalmait. Mert ha csak futólag áttekintjük, miféléket irdogáltak össze Jézusról az utókor hálátlan gyermekei ( csak néhány példa: Jézus nem is volt Isten fia, Jézus házasember volt, Jézus forradalmár volt, Jézus csak lázítani akart a rómaiak ellen, Jézus nem is élt, Jézus homoszexuális volt stb.), akkor jobb ha megbarátkozunk  a gondolattal: nekünk kell megvédenünk Jézust. Jézus nevét. Tudatni kell a hitetlen, anyagias világgal, hogy van Isten, hogy ennek az Istennek volt Egyszülött Fia, aki bűntelen volt ugyan, de engesztelő áldozatával bűnné lett, hogy az emberiség bűnbocsánatot nyerjen. Tudatnunk kell a világgal, hogy Jézus az abszolút szeretet, minden mondása, csodatette, példázata, ebből a számunkra felfoghatatlan nagyságrendű szeretetből fakad

Kegyelem és bőség

Ha hiszel az Úrban, ha hiszed az Úr erejét, tisztelve féled hatalmát, értékeled mennyei kiáradó szeretetét, mellyel már akkor szeretett Téged, mikor még meg sem születtél- nos, akkor a hited és Szent Szellem közösen nagyszerű dolgokat visztek majd véghez. Bőség lesz és gyarapodás, áldás lesz, és nem átok. Bűnbocsánat lesz, és nem bűnhődés. Mert az Úr elküldte egyetlen Fiát, a názáreti Jézust, aki bűnné lett, hogy mi bűnbocsánatot nyerjünk. Gyarapodást, jeleket és csodákat kívánok minden igaz keresztény embernek! Áradjon minden testvérre és minden gyülekezetre a Szellem ereje! Jézus nevében. Ámen!

A kereszténység nem a szegénységet hirdeti

Nagyon sokan félreértik a Biblia azon üzeneteit, melyben a szegénységről, lemondásról esik szó. Jézus és az apostolok soha nem mondták azt, hogy a szegénység az ideális állapot. Nem kell szegénynek lenni ahhoz, hogy közel kerüljünk Istenhez! Csak annyival kell rendelkeznünk, ami elég. A feleslegről: a státuszszimbólumokról, le kell mondanunk a szegények javára. És természetesen adakoznunk kell egyházunk javára is. Ha van valamink, tudnunk kell arról lemondani, ha Isten így kívánja. Nem az aszketizmus felé kell eltolódnia hitünknek, hanem a hétköznapjainkat kell normálisan, tisztességesen megélnünk. Miért is nem képes erre a 21.századi ember? Talán azért, mert a fogyasztói társadalom értékrendje kizárólag a vagyonon keresztül méri az embert. És senki nem szeret kevésnek találtatni, ilyenek vagyunk, véleményfüggők, ez az ádámi természetünk része. Csakhogy annak, aki keresztény, nem az emberek véleményét kell tekintetbe vennie, hanem Isten felé kell elköteleződnie. Mert csak így lehetünk

Az antiszemitizmus ellen

Történészként mindig foglalkoztatott, hogyan lehetne leghatékonyabban fellépni a világban- és sajnos, Magyarországon is- tapasztalható antiszemitizmus ellen. Semmiesetre sem úgy, mint azt a balliberálisok teszik, hogy kinéznek maguknak egy szenilis vén publicistát vagy tudóst, és feljelentik holocaust-tagadásért. Az ilyen kampányok inkább csak rokonszenvet ébresztenek a megtámadott iránt, és növelik az antiszemitizmus vonzerejét. A zsidóellenesség ellen leghatékonyabban úgy lehet fellépni, hogy megértetjük az emberekkel: a kereszténység őse a zsidóság. Egy tőről fakadunk, ugyanazt a könyvet, a Bibliát olvassuk, közösek a gyökerek, és az ágak is. Jézus Dávid ágáról származott. Ha ezt megértetnénk az emberekkel...