Bejegyzések

kijelentés címkéjű bejegyzések megjelenítése

De a por, az honnan való?

A Biblia kijelentése szerint ( 1 Móz 2,7)Isten porból teremtette az embert, életet ( szellemet) lehelt belé. De honnan való a por? A csillagászok és geográfusok ma érvényes nézetei szerint a Földön található por egy része kozmikus eredetű, más része a földi tevékenység során jön létre, például a sivatagi homok szél általi áramlása, akár kontinensek között is ( a Szahara pora például elhatol az Amazonas vidékére, tudtad?). Ha tehát Isten porból teremtette az embert, akkor az ember egyszerre földi és égi eredetű, mert az alapanyag ( azaz a por) megtalálható a Földön és az égen. Ha ezt a gondolatot túl pihentnek találod, cáfold meg! Írj a csaladokhoz@gmail.com címre! Szerkesztő

Barth szerint a kijelentés

Karl Barth svájci teológus szerint Isten kijelentése három módon mutatkozik meg: -Krisztusban, Isten Fiában -Az Írásban, azaz a Igében, azaz a Bibliában - A gyülekezetekben elhangzó dícséretekben és prédikációkban. Aki tehát csak otthon, a szobácskájában imádja az Urat, sohasem hallhatja a teljes kijelentést, mert hiányoznak az ő esetében a harmadik, azaz a gyülekezetekben elhangzó, Istent dícsérő dalok, illetve a lelkipásztor által előmondott tanítások. A kereszténység egyéni ÉS közösségi hitgyakorlat ( vagy nevezzük vallásnak, de ennél azért jóval több). xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt az oldalt is: sajtoszemle.blogspot.com