Bejegyzések

ima címkéjű bejegyzések megjelenítése

Imádkozzunk a brazíliai szerencsétlenség áldozataiért!

Mennyei Atyám! Hatalmas Ura vagy te a mindenségnek, általad teremtetett minden, minden a Te szereteted túlcsordulásodból alakult ki, és alakul ma is. Hálatelt szívvel járulunk Teeléd, mindazért a sok csodás gyógyulásért, melyet eddig a szenvedők testén és lelkén véghezvittél. Add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy a brazíliai iszapkatasztrófa sérültjei minél hamarabb meggyógyuljanak, minél kevesebb szenvedésen menjenek keresztül, ne érezzenek nagy fájdalmat, és sebesülésüknek ne legyen tartós kihatása. Az elhunytak lelkét pedig vedd Magadhoz, emeld fel a Te csodálatos Országodba, a szeretet, a bőség és az igazság Birodalmába! Názáreti Jézus nevében, Szent Szellem ereje, bősége és kegyelme által, Ámen.

Ma Kecskemét városáért imádkoztam

A Szellem megszólított ma reggel, és azt mondta, imádkozzam Kecskemétért. Hogy miért pont Kecskemétért, azt nem mondta, én sem tudom, nincs különösebb kötődésem ehhez a városhoz, de azért persze imádkoztam. Megköszöntem az Úrnak, hogy oly sok évszázadon keresztül megtartotta ezt a nagyszerű várost Magyarország szívében.  Azt a kegyelmet kértem, hogy hozzon az Úr erre a nagyon szép városra és igaz lakóira áldást, kegyelmet, bőséget, s mindazok, akik Kecskeméten élnek, és még nem fogadták be szívükbe az Urat, minél hamarabb tegyék meg. Legyen Kecskemét a kiindulópontja egy újabb Nagy Ébredésnek. Imádkoztam a ... gyár dolgozóiért is, hogy tartsa meg őket az Isten egészségben, bőségben, s a 2019. év legyen számukra a győzelem éve. Szabaduljanak meg az adósságoktól, emelkedjen a fizetésük, kapjanak magasabb beosztást, de mindenekelőtt: mind többen fordítsák szívüket az Úr felé! Olvassák minél többen Isten igéjét, a Bibliát, s abból tanulják meg a Nagy Igazságokat! Ámen. 

Hogyan gyógyítja Jézus a krónikus betegségeket?

Az Ő Istentől való ereje, kegyelme és szeretete által. Nekünk, Istenben hívőknek, annyi a teendőnk, hogy használjuk Jézus nevét. Jézus nevében gyógyulást kérünk magunk és szeretteink, testvéreink, elhívott vezetőink betegségeire. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten hallja imáinkat. Jómagam több olyan esetről tudok, amikor rákos daganatok tűntek el imák és kézrátét hatására. Mindennek persze elsődleges feltétele a hit. A krónikus betegek gyógyulása a tapasztalatok szerint kétféle időrendben történik: - azonnal - lassú folyamatban. Nem tudjuk, hogy X gyomorrákja miért gyógyul meg azonnal, Y csontrákja pedig miért lassan, folyamatosan. Az a lényeg, hogy gyógyul. A gyógyulás mikéntjére már nincs lényegi befolyásunk.Hit, ima, kézrátét- ennyi a lényeg. 

A böjt szent?

Sokan, még a keresztény vallás hívei között is, újabban tagadják a böjt jelentőségét, mondván, hogy az csak egyházi tradíció. Pedig a böjt az ima kiegészítője, aki böjtöl, olyan, mintha folyamatosan imádkozna Istenhez. Ráadásul a böjt már az Ószövetség óta szent, Jóel próféta könyvének 1,14 szakasza is azt mondja:tartsatok szent böjtöt. Nehéz lenne ezután megkérdőjelezni a böjt fontosságát. Ráadásul egészségileg is jól jön, ha az ember néha szünetet tart a  napról-napra való nagy zabálásban. ( Hogy a gyakorlati oldalát is nézzük...).Egy orvos barátom minden pénteken böjtöl, pedig nem is keresztény, hanem megrögzött pogány. Böjtölni tehát minden kereszténynek kell, részben testi, részben szellemi okokból. Jómagam 2016-ban böjtöltem először, katasztrofális végeredménnyel. Ahogy véget ért a kitűzött 24 óra, azonnal nekiestem a hűtőnek. Merthogy nem a Szent Szellem vezetése alatt böjtöltem, inkább csak kíváncsiságból. Ki akartam próbálni, hogy fizikailag bírom-e.Nem is volt semmilyen

Mi is a legnagyobb áldás?

Áldást gyakran kérünk az Úrtól, imáinkban. Úgy vélem azonban, hogy sok keresztény testvér kissé önző módon teszi ezt. Arra kéri az Urat, hogy neki magának biztosítson áldást, hogy az ő cserépedényei teljenek meg. Azt gondlom, ha áldást kérünk, akkor azt elsősorban a keresztény testvérek javára kérjük, vagy éppen a biológiai családunk javára. Nekem az a tapasztalatom, hogy sokkal inkább teljesültek Isten kegyelméből azon kéreseim, melyeket más ember javára kértem, mint amit magamnak. A testvéreidet jobban meggazdagítja az Úr, mint csak magadat. Ma reggel például az imámban kértem bőséget Édesanyám számára, aztán a gyülekezetbeli testvérek számára, és csak legvégül magamnak. Remélem, mindhárom kérést meghallgatja az Úr.

Étkezés előtt vagy után imádkozzunk?

Szerintem aki igazi keresztény, az tudja, mikor kell imádkoznia, mikor jött el az az idő, mikor kommunikálni kell Istennel. Jómagam inkább étkezés után szoktam. Megköszönöm Istennek, hogy gazdagon megáldott, dicsérem őt, hálát mondok neki, s imádkozom mindenkiért, hogy a Föld minden zsidó és keresztény lakójának legyen elegendő ennivalója, most és jövőben. Ezt az imát, ha van rá lehetőség, minden nap elmondom. De pontos szöveget persze nem érdemes meghatározni, mindenkinek a saját élethelyzete, személyes beállítottsága dönti el, milyen imát mond étkezés után. Csak mondjon, és szívből mondjon! 

Szoktál imádkozni reggel, felkelés után?

Én minden reggel azzal kezdem a napot, hogy imádkozom. Mégpedig két imát is elmondok: - Az első egy általánosabb ima, melyben hálát adok Istennek, hogy ezen a napon is őt szolgálhatom, hogy járhatok az Ő útján, hogy ihatok az Ő forrásából. Hálát adok azért, hogy hit által megismerhetem Őt, hogy áldásokat osztott eddigi életemben. - A másik már konkrétabb kéréseket fogalmaz meg, mégpedig az adott napra irányulóan. Fontos, hogy nemcsak magamnak kérek valamit, hanem másoknak is. A családnak, a gyülekezetnek, a városnak, az országnak, a nemzetnek, az egész kereszténységnek. Szoktam azért is imádkozni, hogy azon a napon a szélsőséges migránsok ne kövessenek el merényletet, sehol a világon. Hogy véget érjen az egész Földön elterjedt keresztényellenes hullám. Meg azért is szoktam imádkozni, hogy tovább tartson Magyarország gazdasági emelkedése. Hányszor lehet imádkozni egy alkalommal? Végtelenszer. Az ima az Istennel való személyes kommunikáció. Isten szeret Velünk, tanítványaival, beszélge

A pletykálkodás bűne

Szerintem ez az a bibliai bűn, amit manapság a leggyakrabban elkövetünk. Mi, 21.századi magyarok, rettenetesen szeretünk fecsegni, odamondani, jól megmondani, mindent elmondani, suttogni- persze, inkább a másik háta mögött. Tegyünk lakatot a szánkra! Fontoljuk meg minden szavunkat, mert Isten minden lát, mindent hall, végtelen az Ő Bölcsessége- és nem biztos, hogy Isten országában Neki szüksége lesz pletykálkodó emberekre. Úgyhogy mindenki csak annyit beszéljen, amennyit muszáj. Ne fecsegjen, pletykálkodjon, mert ez a bűn Azon a Napon még visszaüthet! Imádkozni kell azért, hogy ezt a mocskos bűnt minél hamarabb abbahagyjuk. Nehogy ez legyen az üdvösség akadálya.