A keresztény hit szabad gyakorlásáról, Istenről, a Bibliáról- személyes reflexiók

A doxa görög szó, dicséretet jelent. A keresztény istentiszteletnek az a része, mikor is önfeledten, felszabadultan, testünket-lelkünket odaszentelve dicsérjük az Urat. A doxa nem féktelen őrjöngés, semmi köze a vallásos eksztázishoz. Szívből jön, nem a feltűnéskeltés a célja, jókedvű, és az Úrban való jelenlét lehetőségét köszöni meg. Többnyire zenei aláfestéssel zajlik, de nem koncert. A hangsúly a szövegeken van, no meg a szív tisztaságán. A doxa lehet közösségi esemény, de lehet otthon, egyedül is, ha éppen nem találsz társat. Beteszel egy dicséreteket tartalmazó CD-t, vagy letöltesz a netről egy jó zenét, és kezdheted! Jómagam 2016-ban vettem részt először pünkösdi istentiszteleten, s elképesztett a dicséret. Nem bírtam felállni a székről. Soha azelőtt olyat nem láttam- hallottam. Behatolt a szívemig, testem minden porcikájáig, agyam legeldugottabb részeibe. A dicséret szembesített mindazzal, ami addig voltam. Az eredmény nem volt éppen szívderítő...

Mostanában némi baj van a vallásszabadsággal. Egyes neoliberális fórumok, a vallási semlegesség jegyében, korlátoznak mindenféle vallásgyakorlást. A keresztényt is, a hindut is, mindent. Egyes munkahelyeken semmiféle "vallási megnyilvánulást" nem engednek, még egy keresztet sem a titkárnő nyakában. A racionalista ember igyekszik mindenféle hitet kiiktatni az életből. Minden, ami szerintük tényekkel nem bizonyítható, az egyszerűen nincs. A 19.századi emberi pozitivizmus szellemében ítélik meg az emberi élet összes nagy kérdését. Azt gondolom, ez nem helyes. A hitnek igenis helye van az ember életében, a hit éppolyan fontos, mint a tárgyszerű, logikailag igazolható tudás- ha nem fontosabb. A hit a lélek alkotása, a hit a lélek sója. Márpedig törődnünk kell a lelkünkkel, sózni kell azt,különösen ebben a hiperkapitalista fogyasztói világban. Az ember nem tettek által üdvözül, hanem hit által. És a mindennapi életét is a hit segítségével tudja győzelemre vezetni. Ha tehát nem