Bejegyzések

A német "Sitten" szó szépsége

A bibliai 1 Kor 15,33 igehely többféle fordításban is elérhető. A Károli-féle így szól: " Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok". Az 1951-es német fordítás az "erkölcs" szót a Sitte szóval adja vissza, ami jelent szokást, erkölcsöt, illemet ( eddig nincs semmi különös), de jelent hagyományt, és -most figyeljenek!- szemérmet, szemérmességet is. A német tehát a Sitte szóval fejezi ki a az erkölcsöt, a hagyományt és szemérmességet. Ez a szó szépsége. Mert ahogy hagyomány nélkül nincs erkölcs, szemérem nélkül sincs erkölcs. Gyönyörű, ahogy ezt  a három dolgot a német nyelv egyetlen szóban egyesíti. A magyar nyelvben is mondják a szemérmes emberre, hogy erkölcsös, de ez két különböző szó. A németben az a csodálatos, hogy ez a kettő egy szó. 

Mikor született Jézus?

Nem tudjuk. Az evangéliumok nem határozzák meg pontosan. A keresztény világ karácsonykor ünnepli jézus születését, tegyünk így mi is! Áldott Karácsonyt, százszoros áldással bővelkedő boldog Új Esztendőt kívánunk minden Kedves Látogatónknak! Halleluja!

Keresztény ember nézhet krimit?

Én ( mint egyszerű, neoprotestáns, hétköznapi, pünkösdi-karizmatikus keresztény hívő) azt mondom, ne tegye. Természetesen nincs a Bibliában olyan vers, mely formálisan is tiltaná a kriminézést, tekintettel arra, hogy Jézus korában még nem voltak krimik. Sőt: még regények sem voltak. Ugyanakkor Jézus nem támogatott semmiféle öncélú erőszakot, pláne nem azért, hogy követői gyönyörködjenek abban. A krimi- akárhogy is finomítja a rendező- agresszív műfaj: valaki meggyilkol benne valakit. Márpedig mi a szelídség és a szeretet emberei vagyunk, igazán csak a bűnt kell gyűlölnünk. De azt nagyon. Van, aki azzal magyarázza krimik iránti rajongását, hogy abban a végén lelepleződik a gonosz, tehát kiderül az igazság. Ez igaz, de itt az erőszak fogalmilag is végigmegy a filmen. Egy vagy két órán át a történet egy erőszakos cselekmény körül forog. Az erőszakos cselekmény nyomozása alatt is az erőszak a film témája, még akkor is, ha a forgatókönyvíró által kitalált nyomozócsapat poénos, vagy a det

Hegyi Beszéd: nem "lelki szegények"

Remélhetőleg minden keresztény ismeri a Mt 5,3 igehelyet. Ez ugyanis a Hegyi Beszéd, annak is úgynevezett boldogmondásai, abból is az első: " Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa." Legalábbis a Károli-fordítás szerint. Csakhogy: Jézus valóban a lelki szegényeknek- és csak nekik ígérte a mennyországot? Egyáltalán: kik a lelki szegények? A mai magyar köznyelvben lelki szegénynek nevezték azokat, akik kissé...zizisek. Jézus valóban őket helyezte volna be a Királyságba? Persze, hogy nem. Rossz a fordítás. A pneuma, az bizony Szellem, nem pedig lélek. A ptókhosz pedig koldus, nem pedig szegény. Egy újabb Biblia-fordítás már ennek szellemében adja vissza a szöveget, csak nem idézem, mert szerzői jogilag szigorúan védett. Hm. Bővebb információért, vagy ha csak felkeltette érdeklődésedet a téma, írj a csaladokhoz@gmail.com címre! 

A kereszténység elaprózottsága: felekezetek

A kereszténység a világ egyik legrégibb vallása ( vannak, akik nem szeretik ezt a szót...). De hányféle kereszténység van? Meglepő válasz: nagyon sok. Az USA-ban, 2018-ban 1250 (!!) keresztény felekezet volt bejegyezve. Ez elképesztően magas szám. Gondoljunk bele: ez a magas szám legalább 1250 féle Biblia-értelmezést , 1250 teológiát jelent. Ennyi igazság biztosan nincs. Csak egy Igazság van, ez pedig Istennek. az Ő Megváltó Fiának, és a Szent Szellemnek ( vagy ahogy egyesek jobban szeretik: Szentléleknek) Igazsága. Ha az USA-ban  ennyire magas a felekezetek száma, akkor az egész világon kb. 3000 keresztény felekezet létezhet. ( Pontos statisztikáknak sajnos, nem néztem utána, de a nagyságrendet jól érzékeltetjük)  Ez irtózatos elpazarlása szellemi, fizikai és anyagi energiáknak. Még egyszer mondom: ennyi, azaz többezer igazság biztosan nincs. Ami nagyon aggasztó, hogy egészen szélsőséges, a Bibliát emberi okoskodás (vagy még rosszabb) alapján kicsavaró tantételekkel is találkozni

"Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete..." (1Tim 6,10)

Hát, így élünk mi kis hazánkban, Magyarországon... Ahogy azt Pál apostol megprófétálta az 1 Tim 6,10-ben: " Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyednek a hittől, és sok fájdalmat okoznak önmaguknak". Az egész a fogyasztói társadalom megjelenésével kezdődött, illetve nálunk, Magyarországon, a rendszerváltással. Szabadon lehetett vásárolni, utazni- ebből sok ember azt a következtetést vonta le, hogy mindezt meg is kell tenni, különben lemarad. A társadalmon eluralkodott a nagyravágyás, egyfajta idealizált középosztálybeli életre vágyott mindenki. Tanárok, a maguk kis fizetéséből, mentek Thaiföldre nyaralni, aztán meg nem tudták kifizetni a számlákat. Segélyből élő roma családok vásároltak plazmatévét, aztán meg mentek a városházára, hogy kevés a segély. Vállalkozók vettek fel hiteleket irreális fejlesztésekre, hogy aztán be kelljen csukniuk a boltot. Sok emberen, köztük keresztényeken is, úrrá lett a kapzsiság. Emberek! Vegyük m

Kreacionizmus: pedig magyarázható

Akik nem hisznek az evolúcióban, próbára tehetik Istenben való hitüket az által, hogy nem próbálják meg bizonyítani az isteni teremtést. Kreacionista tudósok is mondják, hogy az 1Móz nem bizonyítható. Véleményem szerint, ha nem is bizonyítható, de logikus. Fényt kellett adni a földnek, mert az élőlények többsége nem létezhet fény nélkül. Aztán jöhetett a tulajdonképpeni teremtés.  Előbb el kellett választani az eget a földtől- azután el kellett választani a tengert és a szárazföldet- ha csak víz van meg szárazföld, akkor előbb vagy utóbb a víz elmossa a szárazföldet, ezért meg kellett kötni a vizet, ezt növényekkel a leghatékonyabb- ha a növény túlszaporodik, nem marad víz, ezért szükség van olyan lényekre, melyek pusztítják a növényeket, így születnek az állatok- végezetül kell valaki, aki kontrollálja ezt az egész rendszert, ez lett az ember.  Szerintem logikus. Így talán magyarázható.